23. rész

Úristen!! 4000? Nagyon szépen köszönöm ♥♥♥

A részbe minden tőlem telhetőt beleadtam, de én is foghatom az SzJG 8.ra, hogy nem tudtam hosszabbat írni :S

Jó olvasást!♥

Sokáig követtem, de egy utcába bekanyarodva már nem láttam. Eltűnt.
Felhívtam mobilon, de ki volt kapcsolva. Így Brad nevén állapodtam meg másodjára. Már épp le akartam tenni, mikor felvette.
- Hali - kiáltotta el magát, én pedig reflexből elkaptam a telefont a fülemtől.
- Szia. Mars veled van? - reménykedtem.
- Nem veled van? - lepődött meg.
- Miért lenne velem?
- Hívd fel inkább Luck-ot. Ő majd elmagyarázza.
Gyorsan fel is hívtam számon kérni.
- Nos - kezdte halkan -, tudom, mostanában nem voltam a legjobb barátnő, de csak neked akartam jót. Kezdjük ott, hogy hívogattam a fiúkat. Mivel nem értettem velük szót, kénytelen voltam elmenni a táborba, de ezt Nate kikotyogta - fújtatott.
- Vagyis amíg „strandon” voltál, akkor valójában tényleg a táborban voltál... - értelmeztem a hallottakat.
- Igen, és mivel meg tudtam beszélni Marshall-al, hogy szombaton találkoztok, Nate-el pedig, hogy elvisz téged a helyszínre, most nem igazán értem, hogy miért NINCS A MEGBESZÉLT HELYEN?! - akadt ki.
- Én sem egészen értem. Ott volt, aztán elment. Most meg nem találom... - vontam meg a vállam, lezárva a témát.
- Este kimehetnénk... Egy „újra szent a béke” parti? - tálalta fel az ötletet. Rögtön belementem az ötletbe, szóval találkoztunk is.
Mivel a Marshall sztori miatt ki voltam akadva (megint), Lucky jó barátnő módjára nem beszélt Brad-ről. Egy szót sem ejtett róla. És igazából a nyárűző fesztiválon lyukadtunk ki, ahol ittunk is egy kicsit. A többit meg észre sem vettem.

Ruhában ébredtem, pontosabban a tegnapi ruhámban. Kicsit saras volt a gatyám, én pedig másnapos. Úgy éreztem, hogy a fejem menten szétreped a fájdalomtól, de csak tovább fetrengtem.
Mikor sikerült kikászálódni az ágyamból, rögtön a tükörhöz sétáltam. Felsikítva hátráltam, mivel nem egészen azt mutatta, amit látni szerettem volna. Nekem eddig nem volt szivárványszínű hajam.
Vissza akartam idézni az emlékeimet, mikor egy kép bevillant. A parkban mászkáltunk Lucky-val egyedül, de találkoztunk valakikkel. Motoron voltak, mi pedig felültünk mögéjük. Eddig emlékeztem. Aztán teljesen kiütődtem.
- Úristen - suttogtam még mindig a tükörképemet szuggerálva, hátha, csak képzelődök. De mikor már öt perc múlva sem tűnt el, úgy éreztem, valamit kezdeni kell a fejemmel.
Kilestem az ajtón. A nappali tiszta volt, nem voltak ott a szüleim. Átrohantam a fürdőbe és a csap alá dugtam a fejemet. Örömmel konstatáltam, hogy a festék lekopik. Igaz, halványan látszottak néhány helyen az élénkebb színek nyomai, de sokkal jobban nézett ki így.
Nem tudtam kit keressek, hogy megbeszéljük ezt. Marshall? Azt hiszem, őt érdekelné a legkevésbé a dolog.
Lucky-t kezdtem tárcsázni, és rögtön fel is vette.
- Szia - ásított bele a telefonba.
- Mire emlékszel a tegnapból? - kérdeztem rá rögtön.
- Arra, hogy a cross motorpályán voltunk Ollie-val, és Will-el. Aztán eljöttünk ide, hozzám.
- Ollie az unokatesód, igaz?
- Aha, Will meg a haverja.
- Akkor meg vagyok nyugodva. Legalább nem valami vadidegenek mögé ültünk fel.
- Ja, de végigmentünk velük a pályán.
- Ez komoly? - röhögtem el magam. Persze totálisan komolyan gondolta, és még igaz is volt.
A következő órában négyes beszélgetést indítottunk, ahol Will és Oliver elmesélték a tegnapi napot. Ők láthatóan jól szórakoztak rajtunk, de mi nem találtuk viccesnek, amikor átestem a motoron, vagy, hogy Lucky majdnem elszállt, amikor beindította.
- Nagyon vicces volt, mikor tövig behúztad a gázt - röhögött Oliver. Nagyon hasonlítanak egymásra Lucky-val. Kicsit barnább bőr, sötét haj, sőt, még a mosolyuk is ugyan olyan.
- Oliver Mason! Ne merj rajtam röhögni - nézett szúrósan a kamerába Luck.
- És miért volt színes a hajam?
- Hát, én találtam egy csomó hajfestéket a fürdőszobában - húzta a száját a barátnőm.
- Mindegy, megyek, és kimosom még egyszer - fújtattam egy halványkék tincset tanulmányozva.
- Mehetek én is? - kérdezte Will. Hát ez egy pasi beszólás lehetett...
- Felejtsd el!
Kinyomtam a skype-ot, és egy törölközőturbánnal mentem ki a szobából. Anyának szerencsére nem tűnt fel az egészből semmit.
Mikor végeztem Apa csak annyit mondott, hogy túl későn értem haza. Inkább gyorsan beslisszoltam a szobámba, ahol előkészítettem mindent a holnapi napra. Ruha, táska, egy füzet. És valahogy magamat is felkészítettem, hogy biztosan látni fogom Mars-ot. Ennyit az önbizalmamról.

A skype magától bekapcsolódott, ahogy a gépet benyomtam, és ezt csak akkor vettem észre, hogy amikor a suli honlapját böngésztem, Will videó hívást indított.

-  Mi az? – kérdeztem, mikor az elfogad gombra kattintottam.

-  Semmi, csak gondoltam beszélgethetnénk…

Egy ideig, jól van… hajnal egyig beszélgettünk, én egy jégkrémes dobozzal a kezemben, ő pedig egy súlyzóval a kezében.

-  Csak keménykedsz azzal? Csak egy kellék – röhögtem rajta.

-  Mond meg ezt a kockás hasamnak is – öltötte ki a nyelvét, majd felhúzta a pólóját. – Na, látod… ezt se a szél hordta össze!

-  Biztos odarajzoltad… - vontam vállat.

Hasonló hülyeségeken röhögtünk. Kérdeztem a motorozásról, ő engem a zongoráról, meg kiderült, hogy egy időben Lucky össze akarta hozni velem. Azt mondta, hogy ő benne lett volna, sőt, még most is…

Reggel fáradtan, sőt, hullafáradtan ébredtem. Összekaptam magam, és indulhattam Luck-hoz. Ő még fel sem ébredt, szóval vártam rá egy darabig.

Út közben megbeszéltük, hogy délután sütünk valamit, és rávett, hogy hívjam meg Marshall-t is.

Mivel mi ketten nem vagyunk osztálytársak Lucky-val, így a termeink előtt kettéváltunk és a saját termünkbe léptünk be. Nálunk káosz volt. Szó szerint. Üvöltött a zene, körülbelül három telefonból, a fiúk a tőlük legtávolabbi emberhez ordítoztak, nem is csodálkoztam, amikor Sam felállt a padra és azokon ugrált egyikről a másikra. Ilyen az osztályom. Azoknak a tanároknak sem szükséges bemutatni minket, akik nem tanítanak. Elég jó ismer minket mindenki. Nem azért, mert valami menőbb osztálytársunk van, hanem mert az egész osztály összetart, és benne vagyunk minden egyes balhéban. Ha valamelyik osztálytárs nem akar részt venni a buliban, akkor automatikusan akció lefújva…

Váltottam pár szót mindenkivel, meghallgattam a sok nyári sztorit, miszerint „mekkora zsír partiban volt”, vagy „úgy berúgott, hogy nem emlékszik semmire, szinte az egész nyárból”. Az utóbbiakat inkább az „alkoholistától” hallottam, akik eljátsszák, hogy be vannak rúgva, és nincsenek a tudatában, hogy alkoholmentes sört ittak.

Az osztályfőnökünk végigbeszélt egy órát az idei évünkről, hogy mennyi verseny lesz stb.

Az óra végén kimentem a folyosóra és megpillantottam Marshall-t. Odafutottam mellé, először nem akarta tudomásul venni, hogy ott állok mellette, majd mikor köszöntem megállt és szembefordult velem. Kínosan nézett át a fejem fölött, valakit keresett.

-  Szóval, nincs kedved ma átmenni Lucky-ékhoz? Sütit sütnénk… - ajánlottam.

-  Dolgom van – húzta fel a szemöldökét.

-  Na, és mi? – kérdeztem hitetlenül. Annyira gyorsan vágta rá a válaszát, hogy nem tudtam elhinni.

-  Nem tudom… De majd lesz – válaszolta, majd elsétált. Megsemmisülve álltam ott, ahol hagyott, majd valaki megveregette a vállamat.

-  Hidd el… a helyében te is zabos lennél… - nézett a szemembe Brad, majd ő is elment Mars után.

Lucky-nál sikerült kidühöngnöm magamat. Legfőképpen azért voltam dühös, mert nem tudtam, hogy annak a fajankónak most mi gondja van velem.

Elkezdtük kikészíteni a hozzávalókat, közben megbeszéltük minden bajunkat. Neki legfőképpen az volt a baja, hogy „mikor szingli, akkor boldog párokat lát, de ha van valakije, akkor boldog szinglikkel van teli a világ”. Sokszor nem értem ezt a csajt… Ezen annyira beidegesedett, hogy a habverőt a legmagasabb fokozatnál is tovább akarta állítani, de ez nem sikerült, mert kitört a kis kar. Így persze nem tudta leállítani.

-  Ne! Most meg fogunk halni – sipítozta.

-  Komolyan ennyire… á, hagyjuk – mondtam röhögve, majd kirántottam a konvektorból.  Egyszerre törtünk ki a „mindjárt megfulladok” féle röhögésben, és teljesen elfelejtettük az összes problémánkat.