20. rész

Kissé összecsapott és rövid rész lett, de remélem,hogy azért tetszeni fog (:

Jó olvasást!

- Anya - csoszogtam ki nyöszörögve a szobámból. - Vigyél pszichológushoz.
- Minek? Lelki trauma ért? - fürkészte az arcomat.
- Elegem van az álmaimból... - temettem az arcomat a két kezem közé. Kissé elgondolkodtam azon, hogy ezt Mars csinálta utoljára, szóval el is kaptam a kezeimet.
- Most mi volt?
- Megöltem magamat - fakadtam ki. - Jobbnak találom, ha egész életemben virrasztok.
- Felhívok valakit - biccentett Anya megértően. Én csak félig az asztalon feküdtem, amíg elkészült a szendvicsem. Nem vártam el, de Anya megszánt, aztán lelépett otthonról.
Reggeli után bekapcsoltam a tévét, és a kanapén sikerült elaludom álommentesen. Két óra múlva pityegett a telefonom, ez zökkentett ki a pihenésből.
- Haló - mondtam bele álmosan.
- Felkeltettelek? - hallottam Meli hangját. Reménykedtem, hogy Marshall lesz, ha már képes voltam rögtön felkapni a telefont, de befuccsolt a tervem.
Hirtelen nem tudtam válaszolni, mert még mindig azon gondolkoztam, hogy mit akarnék mondani Mars-nak.
- Flor? - szólt bele a telefonba újra Meli.
- Bocsi - sóhajtottam. - Csak kicsit fáradt vagyok. Hosszú volt az este.
- Ma lemegyünk a partra? Annyira jó idő van - tért át rögtön egy másik témára, ami miatt nagyon hálás is vagyok. Semmi kedvem nem volt a „megöltem magam” szituációról beszélni... Akár még pszichopatának is gondolhatna miatta.
- Persze... Úgyis rengeteg időm van - vontam vállat.
Sok idő kellett, hogy összekaparjam magamat, de pontban egykor találkoztunk a parton.
Lucky nem volt jó hangulatban, hasonlóan, mint én, Meli pedig elfogadott minket úgy ahogy vagyunk. Nem voltunk hűek magunkhoz, mert általában nem csak a parton süttetjük magunkat.
Fel kellene hívnom, de nem tehetek róla, hogy hisztis... Nem a pasik dolga, hogy bocsánatot kérjenek? De én is hibáztam... Nem normális, hogy kisajátítana, mert meg kellett volna beszélnie velem a dolgokat, mielőtt dolgokat kreál a fejében.
- Nézzétek! - tolta le az orrán a szemüvegét Meli. Nem akart mutogatni, de attól elég feltűnően bámult. Rögtön kiszúrtam, hogy mit kell nézni. Egy fekete hajú fültágítós, piercinges srác éppen röhögött a haverjai mellett. Néha felénk pillantott, Meli pedig teljesen elolvadt.
- Nem rossz - röhögcsélt Lucky, és megigazította a haját.
- Neked van pasid! És te se próbálkozz Flor, mert neked is van.
- Nekem nincs pasim. Marshall nem a barátom - röhögtem el magamat.
- És mi van a csókkal? - érdeklődött Luck.
- Milyen csók? - lepődött meg Melissa. Neki eddig még nem mondtuk el a „nagy” eseményt. A fiúról meg is feledkezve hallgatta végig a sztorit. Vagyis a végéről lemaradt, mert egy focilabda köztünk landolt. Van egy olyan sejtésem, hogy nem véletlen volt.
- Bocsi csajok - jött oda vigyorogva egy magas barna hajú srác. Lucky rögtön a törölközőjébe temette az arcát, én pedig teljesen közömbösen néztem.
- Legközelebb óvatosabban. Fejbe is találhatott volna...
- Véletlen volt. Sajnálom - mondta, mire mögé futott a fültágígós.
- Rendben - vontam vállat.
- Azért egy telefonszámot kérhetek tőletek?
- Persze, hogy nem - nézett szúrósan Meli.
- Akkor, sziasztok - sóhajtott egyet és lassan elindult oda ahonnan jött. Valószínűleg azért ment nagyon lassan, hogy utána bírjunk menni.
- Helyette is bocsánatot kérek, mert néha túlzásba viszi a csajozást - vigyorgott a piercinges. Mint később megtudtuk, a neve Nate. Tőlem fiatalabb egy évvel, vagyis Meli-vel egyidős. Tud gitározni, főképp szomorú dalokat játszik, de hat éves korától hegedűzni is tud, mert az anyukája kényszerítette az órákra.
Beszélgettünk a délután, a strandfocis haverjai pedig csak lestek, hogy ő miért tudott beilleszkedni hozzánk.
- Nem értem, hogy miért lógsz velük... Értelmesebb vagy, mint ez a pár srác... - vigyorgott Meli. Igaza volt. Tudtunk vele beszélni olyan dolgokról, amit Mars, Brad és Sam csak elhülyéskednek.
Valamilyen szinten jobb kedvem lett, miközben elszórakoztuk az időt, de a sok kérdés még mindig ott motoszkált a fejemben.
Később átmentünk Lucky-ékhoz, ahova természetesen Nate is velünk tartott. Először lekötötte az aranyhal, aminek az üvegét kopogtatta, majd felelsz vagy merszet játszottunk, ahol kiderültek elég kínos dolgok is Nate-ről. Nem tehet róla, de ez van. Melissa főként kiborult miatta...
Hazakísértük Meli-t is, aztán még beszélgettünk Nate-el.
- Ugye te nem tartasz majd tőlem, azért, mert ilyen vagyok...? - nézett rám boci szemekkel.
- Ez teljesen természetes. Attól még te is ember vagy - mosolyogtam.
- De képzeld, a haverjaim mit mondanának... Ha ez kiderülne, utálnának.
- Hagyjál már! Azok kretének... Mindenki lehet más. Ezektől vagyunk egyéniségek.
- Attól még magányosan fogok meghalni...
- Figyelj. Nem lesz olyan egyszerű találni magadnak valakit, de nem elképzelhetetlen, hogy lesz. Én bízom benne - simogattam meg bíztatóan a karját. - Na, és tetszik valaki?
- Nem ismered... Szőke és magas. Ott volt ma is.
- Azt hiszem láttam. Aki sárgában volt? - kérdeztem, mire bólintott. Furcsa egy helyzet, de végül is az ő dolga. Megpróbáltam a lehető legjobban kimaradni a dologból, de miután megkért, hogy beszéljek vele, eléggé úgy nézett ki, hogy bele kell folynom az ügybe. Mindent a barátokért...
- Hol voltál - nézett ki Anya a könyve mögül, amikor beértem a házba.
- Lent voltunk a strandon, napoztunk.
- Látszik rajtad. Jó színed lett.
- Aztán elmentünk Luck-ékhoz. Ennyi.
Letudtam a napom elmesélését, aztán bemehettem a szobámba egy doboz fagyi és egy tábla csoki kíséretével.
Nyomogattam a telefonomat; addig gondolkoztam, töprengtem azon, hogy felhívjam e, amíg véletlenül megnyomtam a hívás gombot.
- Ne vedd fel - fújtam ki egy nagy levegőt.
- Szia, édes - hallottam Brad nyávogó hangját.
- Szia Brad...
- Mi újság? - váltott át normálra. - Mars zuhanyozik. Beszélgetsz addig velem?
- Van időm, szóval beszélhetünk.
- Amúgy most így megsúgom, hogy Mars ki van akadva. Nem tudja, hogy mi van.
- Azt hiszed, hogy én tudom? - nevettem. Brad-ben megbízom, ezért elmesélhettem neki. - Azt hiszi, hogy ennyi után már csak hipp-hopp, az övé lettem? Ahhoz csöppet több kell. Kezdetben például beszélje meg velem.
- Nos, akkor igaz, amit mesélt? Azt hittem csak keménykedik...
- Igaz - sóhajtottam. - Csak fogalmam sincs, hogy ezek után mit vár tőlem...
- Tény, hogy elég fura helyzet, főleg Mars miatt, de megoldható.
- Azért köszi - vontam vállat.
- Igen, persze! Nagyon szép időnk volt, csak rohadtul elfáradtunk... - kezdte Brad. Először nem értettem, de aztán rájöttem, hogy bejött Mars. Mindig is jól improvizált. – Na, itt is van Marshall, szóval, szia!
Hallottam egy nagy csörömpölést, és aztán Mars hangját. Rögtön összerándult a gyomrom, és elkezdtem pánikozni. Minden egyes gondolat kiment a fejemből, ami délután benne volt.
- Szia - fújtatott egyet a telefonba.
- Mi volt ez a hang?
- Csak ez az idióta idedobta a telefonomat, de ha elkapom, akkor leesik rólam a törölköző...
- Ezért inkább hagytad a földre esni? - röhögtem fel. Elképzeltem a helyzetet, de gyorsan elhessegettem a gondolatot.
- Inkább... És miért keresel?
- Nyugi, nem azért, hogy az orrod alá dörgöljem mennyire hisztis vagy... Csak azért, mert ezt a dolgot meg kéne beszélnünk.
- Én nem tudom, hogy most mi van... - hörgött fel - Jobb lenne szemtől szemben megbeszélni? - kérdeztem.
- Sokkal - egyezett bele. - Akkor szombaton találkozunk.
- Rendben. Jó éjt - kezdtem el a búcsúzkodást. - Vigyázz magadra!
- Soha nem szoktam... De megpróbálhatom - röhögött. - Jó éjt!
Rövid beszélgetésünknek megvolt a hatása. Nem aggódtam halálra magamat. Irtó rossz érzés, ha valaki kombinál, de remélem meg tudjuk beszélni... Szombatig át kell gondolnom, hogy mit is mondok neki. Most minden esélyem meglesz nála...