16. rész

Ismét rendszertelenül tettem fel a részt, de csak most értem rá..:) 

A héten kaptam két díjat is és nagyon örülök nekik, teljesen feldobtak.^_^

Ez most viszonylag hosszú részre sikeredett, Jó olvasást! :)

Eltelt pár nap a buli után. Marshall nem hívott, nem keresett, és egy nyamvadt üzenetet sem hagyott. Teljesen megbizonyosodtam arról, hogy nem érdeklem. Meli és Lucky nyugtattak, hogy biztosan csak nem volt ideje, vagy valami, de már tudom, hogy nem. Nem volt, és nem is lesz köztünk az ég adta világon semmi. Barátok voltunk. Most már azoknak sem bizonyulunk.
- Nincs kedved csinálni ma valamit? - kérdezte Lucky telefonon keresztül. Éppen a fejemet lógattam le az ágyról, és azt vizsgáltam, hogy a hajam a földet súrolja.
- Persze, mindenképpen.
- Nyugi, a fiúkat kiiktatom a tervből. Legyen például csajos buli - lelkendezett.
- Jó ötlet - mondtam ugyan olyan élettelen hangon, mint ahogy az előbbi kérdéseire válaszoltam.
- Figyelsz rám egyáltalán? - mormogta unottan.
- Igen, természetesen.
Cipő kopogást hallottam a nappaliból. Magassarkú volt, és ez csak egyet jelenthet.
- Le kell tennem - közöltem gyorsan Lucky-val, és kinyomtam a telefont.
- Szia - rontottam ki a szobámból, és Susan nyakába borultam. Egy fejjel magasabb volt nálam magassarkúban, de felugrottam hozzá.
- Én is szeretlek, de azért ne fojts meg, kérlek - pampogott.
- Hol van Harry? Milyen volt az út? Sokkal barnább vagy - hadartam el minden eszembe jutó dolgot.
- Kint a kocsiban vár, csodás, és igen, nagyon sokat voltunk napozni, de mikor csak sétálni mentünk, akkor is sütött a nap, óriási hőség volt.
- Itt esett is az eső, és megáztunk... - kezdtem el magamról beszélni, de abba is hagytam. - Behívom Harry-t, hogy ne kelljen rád várnia.
Két perc múlva már ő is bent volt, és együtt mesélték el a nászutukat. Persze azért minden részletre én sem voltam kíváncsi...
Amikor Susan bepakolta a cuccait, el is mentek. Egy pár napra Harry-hez megy. Persze már kerestek lakást, csak nem találtak elvárásaiknak megfelelőt a közelben.
Én visszahívtam Lucky-t, aki fel volt háborodva rám...
- Mi volt az a fontos dolog? - kérdezte erőltetett kíváncsisággal.
- Ha már ennyire tudni szeretnéd, akkor elmondom. Susan-ék jöttek haza...
Hamar felfogta, hogy ez nekem fontos, és azért mégis a nővérem...
Az estét megbeszéltük, hogy nála rendezünk egy csaj-bulit. A hét elején Meli nyaralni ment a szüleivel, szóval őt most nem vonhattuk be a dologba. Már kezdtem hiányolni...
A nap hátralévő részében csak leültem és rajzolgattam. Így telt ez a pár nap, amikor Mars tudomást sem vesz rólam... Igen, csodás érzés. Tudom, itt vannak nekem a barátnők, de az teljesen más.
Lucky délután négyre jött át. Már Anyáék is itthon voltak, de siettek, mert késésben voltak. Apa üzleti vacsora meghívást kapott. Most fog kiderülni, hogy előléptetik e, vagy sem.
Még előttük mentünk el otthonról, de amint észrevettük, hogy Luck kulcsa nálunk maradt, rohantunk is vissza. Hát, a szüleim már nem voltak otthon, nekem pedig nem volt kulcsom...

Normál esetben soha nem jöttem volna Marshall Basic házába. Kényszer-helyzet volt, nem volt hova mennünk. A drága barátnőm szülei nyaralni vannak, ezért nincs otthon senki, a kulcsa pedig nálunk, az ajtónk pedig zárva. Ez annyira zavaros, hogy már én magam sem értem.
- Mars, engedj be, légyszi'! - könyörgött Lucky. - A te hibád lesz, ha majd egy híd alatt találnak meg minket beszívva egy csövessel...
- Nem szeretnék lelki ismeret furdalást... Tőlem jöhettek, csak a többieken múlik.
Marshall elve. Ha a szülők nincsenek itthon, csapjunk pasi-bulit. Egy rakás srác ül a nappaliban és számítógépeznek. Brad, Adam, Sam, Emmett, meg még páran voltak ott. Igen... Tim-el nem lettek túl jóban... Furcsán néztek ránk (kivéve Brad, mert ő integetett, mint egy idióta), majd a házigazdájukra.
- Befogadtok minket estére? - pislogott cukin Luck.
- Csak nem hagyhattam őket kint... - tette fel a kezét Mars, az ártatlanság jeléül.
Hamar elfogadták, hogy ott vagyunk, és nem is zavartatták magukat. Ugyan olyan dolgokat beszéltem meg, mint eddig. Csajok, kocsik, sport, és csajok.
- Na, mehetnek a horrorok? - kérdezte Brad, majd nyomkodni kezdte a távirányítót. Szerintem ez annyit jelentett, hogy "beteszek egy filmet". A tévé engedelmeskedett neki, és egy perc múlva mindenki körbeülte a készüléket.
A horror hatás miatt le kellett kapcsolni a lámpát, én pedig Lucky mellett kuporogtam egy pokrócba bugyolálva. A másik oldalamon Ő ült, de nem nyugtatott meg az érzés. Inkább felháborított. Ha ennyire nem érdeklem, ne üljön mellém. A film véres volt, és félelmetes. Egy csapat tinit kergetett valami szörny, és amikor már csak egy csaj maradt, egy sötét sikátorban mászkált.
- Most ne ijedj meg - suttogta Mars a fülembe. Kirázott a hideg attól, hogy a leheletét a nyakamon éreztem. Megfogta a kezemet, én pedig annyira megijedtem a filmbeli lénytől, hogy megszorítottam. A film végéig fogta a kezemet, de amikor vége lett rögtön elengedett.
- Ez gyenge volt - morogta Brad a filmre utalva.
- Megnézzünk még egyet?
- Nem szükséges - vágtuk rá egyszerre Luckyval.
- Miért? Ez annyira vicces, sőt az volt a leggyengébb rész, amikor a csajt nyírták ki... - emlékezett vissza röhögve Sam.
- A következő jobb lesz - tette be a filmet Mars.
- Nektek vagy nekünk? - húztam fel a szemöldökömet.
- Az már egy másik dolog... - huppant le mellém a kanapéra és a mögöttem lévő támlára tette a kezét. Én felhúztam a lábamat, és átkulcsoltam a térdemet, mintha nem is venném észre a kezét.
A legrosszabbra számítottam, de a film még durvább dolgokat hozott. Marshall kiröhögött amikor felsikoltottam, vagy összerándultam. Egy órán keresztül jól szórakozott rajtam, és úgy vettem észre, hogy a film nem nagyon köti le.
- Aranyos amikor félsz - nevetett ki, én pedig zavarba jöttem. Nem tudtam figyelmen hagyni amit mondott. Kezdem elveszíteni a kontrollt amikor vele vagyok...
A film végén a fiúk ugyan azt csinálták mint eddig. Net, telefon, x-box, és a többi. Lucky-val vettük a fáradtságot, hogy megágyaztunk a fiúknak a földön (ugyanis lovagiasan átadták nekünk a kanapét és a karosszéket). Természetesen Luck rögtön elterült a kanapén engem pedig nem zavart.
A karosszéken a lábamat a hát támlára tettem, a fejemet pedig lelógott. A szemem már csukva volt, mikor valaki a nyakamat kezdte birizgálni, mint egy macskának. Egy emberre számítottam, és lám... Talált süllyedt.
- Így a fejedbe megy a vér - oktatott ki Marshall.
- Nem baj! - prüszköltem, majd átfeküdtem egy kevésbé kényelmes pózba Hamar elnyomott az álom, és oda vitt, ahol nem szeretek járni.

Kettesben voltunk, a parton. Vihogtunk, és röhögcséltünk, mint egy átlagos napon. Nem éreztem semmi különlegeset, és újat. Csak szokásosan a jelenlététől voltam felpörögve.
Már ment le a nap, amikor mindketten elcsendesedtünk. Talán a naplemente látványától? Lehet...
Egyszer csak megfogta a kezemet, én pedig elpirultam.
- Ugye tudod, hogy szeretlek... - fúrta a tekintetét mélyen az enyémbe, én pedig elvesztem a kék szemeiben.
- Persze... - dadogtam. - Mint egy barát.
- Nem. Én nem akarok a barátod lenni. Máshogy gondoltam az egészet... - jött zavarba. Furán viselkedett.
- Mars. Ezt meg hogy érted?
- Csak, tudod... Mindegy, gyere velem - húzott maga után. Egy ideig követtem szótlanul, majd gyertyákat pillantottam meg. egy ösvény volt kirakva belőlük. Akaratlanul is elmosolyodtam.
A kirakott fényforrások egy asztalhoz vezettek, ahol két tálca volt, kis nassolni valókkal.
Kihúzta nekem a széket, és aztán velem szemben leült.
Egymást néztük vigyorogva, mikor hirtelen eldőlt egy gyertya. Nem lett volna gond vele, ha nem kap lángra az asztal. Egyből az egész égni kezdett a ruháinkkal és a hajunkkal együtt. A lángok alól vér folyt ki. Alapból logikátlan volt az egész. Minden megtelt vérrel, mintha csak a látó teremben helyezkedhetne el. Marshall nem foglalkozott mindezzel. Csak ült, és elolvad mint egy viaszbábú.
A vér megtöltött mindent, Mars pedig lefelé merült. Az olvadásnak nyoma sem volt a testén. Próbáltam utána úszni, de csak kapálóztam, majd a levegőm is elfogyott. A tüdőm, az orrom, és a szám is megtelt vízzel. Fuldokoltam...

Alig kaptam levegőt, mikor felébredtem. Köhögnöm kellett, és levegő után kapkodtam. Azt hittem, hogy megfulladtam, és borzalmas érzés volt. Az álmaim túl valóságosak... Fogalmam sincs milyen érzés, de ezerszer megálmodtam, hogy milyen a halál.
- Csak egy álom volt - suttogtam, és a normálisnál háromszor gyorsabban lélegeztem.
Lassan két lábra tápászkodtam, de ahogyan elindultam belerúgtam Adam-be.
- Bocsi - susogtam, ő pedig csak mormogott valamit, majd átfordult a másik oldalára. A következő lépésemnél ismét megakadt valamiben a lábam, és sikerült is elvágódnom a földön. Fájdalmasan felszisszentem, mert a csuklómra érkeztem, és eléggé beütöttem.
- Flor! - hallottam az ismerős hangot. Túl ismerős...
Felküzdöttem magamat törökülésbe, ahogyan ő is. A sötétben tapogatózott, majd megtalálta a vállamat.
- Bocsánat - mondtam halkan.
- Mi a baj? - fogta az arcom a két keze közé.
- Semmi különös... Csak rosszat álmodtam...
- Te félsz egy álomtól? - nevetett.
- Annyira valóságos - csuklott el a hangom.
- Gyere - húzott fel a földről. Úgy kezdődött mint az álmom rosszabbik fele, szóval vonakodtam egy kicsit, de aztán "mit veszíthetek, ha meg kell halnom, akkor úgyis meg fogok" alapon követtem. Ilyen a pozitív gondolkodás mód...
A kezemet fogta, és rutinos lépésekkel végigvezetett a folyosón, és onnan a szobájába. Leültünk az ágyra, egymással szemben. A szemünk már megszokta a sötétet, úgyhogy a szemébe tudtam nézni. Mély levegő vételek után újra megszólalt.
- Komolyan félsz? - kérdezte, mire bólogattam - Mégis mitől?
- Attól, hogyha álmodok, nem fogok többé felébredni... - vallottam be gyermeteg félelmemet.
- Nem vagy te Csipkerózsika, fel fogsz ébredni - próbálta elvicceskedni, de amint látta az arckifejezésemet, rögtön komolyan vette. - Miket álmodsz?
Nem tudtam válaszolni, mert egy hatalmas gombóc lett a torkomban. Csak nyeltem egy óriásit.
- Meghalsz az álmodban? - tért a lényegre.
- Igen - törtem ki a sírásban.
- Butus - vett az ölébe. Én csak a pólóját összekönnyezve szuszogtam, ő pedig magunkra rántotta a takarót. Az állát a fejem búbjára helyezte, és a hajamat simogatta.
Nem érdekel, hogy ezzel beállok a sorba, mert mindenki ezt tenné a helyemben, de ez csak velem csinálja.
Néha feljebb húzta a takarót, vagy beleszagolt a hajamba, de egyszer szorosabban magához ölelt. A kezem pont s szívén volt. Éreztem a szívverését, úgyhogy unalmas perceimben megszámoltam a pulzusát. Nem tudom, hogy normál állapotban mennyi, szóval azt sem tudtam megállapítani, hogy miattam magasabb e.
- Nem merek aludni - nyögtem ki egy idő után.
- Nem lesz semmi baj - szorított magához. - Megvédlek.