15. rész

Sziasztok! Meghoztam az új részt, és nagyon remélem, hogy tetszeni fog. :)♥  Persze negatív kommenteket is elfogadok, legalább tudni fogom, hogy mit csinálok rosszul, és lehet, hogy majd tudok javítani rajta.

Az egyik olvasóm azt mondta, hogy szerinte kevés egy héten kétszer, és ha ezt ti is így gondoljátok, akkor szóljatok, mert szerintem meg tudom oldani háromszor is.:)

Jó olvasást!♥♥♥

Az ajándékok a kanapén voltak felhalmozva. Hatvan ember hozott ajándékot, és ez nem kis szám...
- Még több ajándék? Ezt nem gondolhatjátok komolyan - rázta a fejét Lucky.
- Bontsd ki őket, mert már le szeretnék ülni - sürgette Mars a sajátos bunkó stílusán.
- Nyugi már - csaptam tarkón. Nem akartam, hogy a legjobb barátnőm szülinapján tegye az agyát...
Luck hozzá is kezdett az ajándékok bontogatásának. Körömlakkok, sminkek, szép borítású füzetek, közös képek keretben, plüssök és mindenféle vicces dolog volt a kupac tetején, de ami a legjobban meghatotta, az a legalján volt.
- Ez komolyan úgy néz ki mint én! - ráncolta a szemöldökét, miközben a kezében forgatta a Brad-től kapott ajándékát.
- Reméltem, hogy tetszeni fog!
Megérkezett a Cédékhez, amikor Mars a fülébe súgott valamit. Senki nem tudta, hogy mit.
- Az utolsó... Flor - nézte a csomagot. - Nem tudom, hogy kibontsam e. A csomagolás is szép -
gondolkozott hangosan, majd egy mozdulattal leszaggatta a papírt.
A doboz elsősorban egy határidő naplót tartalmazott, ahova felírtam minden eseményt, évfordulót, szülinapot, és még kis matricákat is tettem bele. A könyvjelzője pont ahhoz az oldalhoz helyeztem, amit a legjobba kidíszítettem. Az a nap, amikor találkoztunk.


Február ötödike volt. Éppen Meli-vel mentem be a kávézóba, ahol nem a megszokott csendes hangulat uralkodott, hanem zsúfoltság. Amikor hideg van, mindenki betömörül, és melegedik. Hát ez pont egy hideg nap volt.
Egy szabad asztalt sem találtunk, de egy hármas helyen csak egy lány ült.
- Szia, leülhetünk ide? - az egész barátságunk ezzel a mondattal kezdődött. Természetesen megengedte, aztán mintha ezer éve ismernénk egymást, beszélgettünk. Ez még az általános iskolai korszakból volt. Aztán egy gimibe jelentkeztünk, és még jobban megismertük egymást.

A dobozban még egy dolog volt. Egy fotó album. Minden közös emlékünk képekben, egy pár emlékeztető cetlivel. Lucky meghatódottan ugrott a nyakamba, és láttam rajta, hogy már majdnem sír.
- Mindenkinek nagyon szépen köszönöm, mindegyikben volt valami személyes, és megható - nézett körbe boldogan.
- Ácsi, még van valamink a számodra - kacsintott Meli.
- Jaj, komolyan?
- Fiúk, hozzátok ki! - csettintett kettőt.
Két perc múlva a gömb akvárium már Lucky előtt volt, a hallal együtt.
- Na ne már! Ez nem lehet igaz! - lelkendezett.
Sokat táncoltunk, és minden vendég jól érezte magát. Készítettünk salátát is, sőt a fiúkra ruházott hús sütést is én meg Meli csináltuk meg... Talán kicsit többet ittak a kelletnél.
A szüleim egyszer jöttek haza, mert át kellett öltözniük. Egy ismerősükhöz mentek vacsorázni.
Miután elmentek csörömpölésre lettem figyelmes. A nappaliban egy váza tört sok-sok darabra.
- Normálisak vagytok? - ordítottam, mikor beértem. Két srác állt a törmelék mellett.
- Bocsi... - röhögtek.
- Jó, megbocsájtva, de most azonnal takarodjatok innen! - mormogtam nyugodtan.
- Csak véletlen volt - mentegetőzött az egyikük.
- Nem hallottátok? Azt mondta, hogy takarodjatok innen a... - kiabálta Marshall mögülem egy kis káromkodással fűszerezve.
A két fiú gyorsan elhúzott, én pedig elkezdtem takarítani.
- Meg tudtam volna oldani - pampogtam, amikor Mars odahajolt hozzám.
- Azért jól jönne egy köszönöm...
- Ki fognak nyírni... Ez volt anya kedvenc vázája...
- Én is törtem már dolgokat, de mégis itt vagyok - húzta fel a szemöldökét. - Csak egy váza.
- De te egész életedben ilyen voltál, én pedig szorgalmas, okos, megbízható...
- És szorgalmas - vágott a szavamba.
- Bocsi, azt kihagytam...
Egész jól elbeszélgettünk az este, aztán láttam rajta, hogy furcsán viselkedik.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Hirtelen elfelejtettünk egy párként viselkedni - röhögött.
- Szerintem nem baj. Úgysem bírnálak ki - veregettem meg a vállát.
- Azért szép volt az együtt töltött idő. Arra gondolj, amikor jól éreztük magunkat - ölelt meg.
- Persze. Akkor most vége? Itt hagysz így, összetörve, stresszesen?
- Azt kell hogy mondjam, igen... - fordult el mosolyogva, és elindult.
A kanapéra borulva hallgattam a zenét. Nem kellene szomorúnak lennem, de azért még is most szakítottak velem először... Összetörve éreztem magamat, de ez nem látszódhat rajtam, úgyhogy rögtön mentem, és próbáltam jól érezni magamat.
Láttam, hogy Mars engem néz, ezért én is ránéztem, és mindketten elröhögtük magunkat. Többször eljátszottuk ezt, de aztán odajött hozzám és kihívott az udvarra.
- Na, nem bírsz nélkülem élni? - kekeckedtem.
- Valójában nem... Nem akarod megpróbálni, úgy igazából?
- Nem akarod megpróbálni ugyan ezt holnap, amikor kijózanodsz? Ha egyáltalán emlékszel majd rá.
- Józan vagyok.
- Én pedig el is hiszem - mondtam ironikusan, és bementem.
Körülbelül kettőkor ment el mindenki, mikor a szüleim is hazajöttek. A vázáért csak egy "semmi gond, biztos véletlen volt" mondatot kaptam, aztán hagytak is.