11. rész

Meglepetten néztem az akváriumot, amiben az aranyhal vígan úszkált. Tegnap még a halálán volt, most pedig úszik? A halak alszanak egyáltalán?! Annyira csodálkoztam, hogy tíz percig mereven bámultam.
- Hihetetlen vagy - kopogtattam meg az üveget. Igen, kezdek megőrülni. Egy halhoz beszélek a szabadidőmben...
Eszembe jutott, hogy Mars-nak megparancsoltam,  vegyen új halat, úgyhogy gyorsan tárcsázni is kezdtem.
- Szia, megvetted a halat? - szóltam bele halkan.
- Szia! Persze - válaszolta vidáman.
- Van egy kis baki. A hal feltámadt - nevettem el magam, mert elég érdekesen hangzik ez az egész.
- Komolyan? - hallottam egy kis megkönnyebbülést a hangjában. - Még jó. Csak most keltem fel, nem vettem halat.
- Látom lehet benned is bízni...
- Persze, majd minden délelőtt kis állat kereskedésbe fogok járni, csak a kedvedért - röhögött rajtam.
- Megbízhatatlan bunkó - kiabáltam bele.
- Akaratos fruska - kontrázott. Egész sokáig folytattuk, egyre rosszabb és rosszabb dolgokat vágtunk egymás fejéhez, addig amíg ki nem nyomtam a telefont.
Az ágyamon feküdtem, és idegeskedtem, mert Mars-al nem nagyon veszekedtünk eddig. Most mi változott?
Tíz perc múlva, mikor már kezdtem beletörődni a dolgokba csörögni kezdett a telefonom. Ő volt az. Gondolkoztam azon, hogy ki kell nyomni, de inkább felvettem.
- Mi van? - kérdeztem lassan, a legaranyosabb hangnememben.
- Bocsi - fújta ki a levegőt. Nem szólt többet, hanem azt várta, én mondjak valamit.
- Egyéb mondanivaló? - kérdeztem egy kis idő múlva.
- Most nem neked kéne azt mondani, hogy "semmi gond, nem haragszom rád"...? - utánozta a hangomat nyávogósan.
- Szokd meg.
- Pedig most a barátnőm vagy - ciccegett. 
- Nem! Nem vagyok a barátnőd. Felejtsd el!
- Tudom, hogy az akarsz lenni.
- Minden vágyam. Amióta megpillantottalak, ez az álmom. Már az esküvői szöveget is tudom, sőt már a gyerekek nevét is kitaláltam - ujjongtam erőltetetten.
- Na és hogy fogják hívni őket? És mennyi lesz? - röhögcsélt.
- Damon és Shelly. Már az egyetemet is kiválasztottam nekik, ne aggódj.
- Én tizenkét gyereket akarok, szóval még egy pár név erejéig erőltesd meg magad.
Ezek után elkezdtünk úgy beszélgetni, hogy már gyerekeink vannak, konkrétan, mint egy középkorú házaspár. Teljesen beleéltem magamat... Pedig nem szoktam ilyet.
Azt vettem észre, amióta elkezdett érdekelni Marshall, minden megváltozik körülöttem. Amit egyszer kemény munkával felépítettem, az most összedől, akár egy kártya vár. Ez azt jelenti, hogy semmi értelme a kitartásnak? Kitartó lettem, és erős. Megtanultam, hogy maradhatok ilyen, de jön Marshall, és mindennek vége. Gyenge leszek, és akármit képes vagyok félbehagyni a hülyeségei miatt. Így már ez az én hülyeségem is...
- Na, megyek edzésre, szia szerelmem - köszönt el.
- Szia egyetlenem. Hú, ez mennyire nyálas...
- Az a lényege - röhögött, aztán kinyomta.
Megetettem a halat, és sikítozva hívtam fel Lucky-t. Elmeséltem neki minden egyes apró részletét a beszélgetésünknek, majd áttértem a "B" témára.
- Semmi nincs vele... - fújtatott. Ebből arra következtetem, hogy inkább hagyjuk a témát, szóval nem is erőltettem.
- Nincs kedved mozizni?
- De, persze. Milyen filmek mennek?
- Meg valami új szerelmes film. Francia országban játszódik, és állítólag csöpög a nyáltól... - röhögött. Igen, mi képesem vagyunk beülni egy ilyen filmre, csak azért, hogy kritizáljuk.
- Megbeszéltük.
Elmondta, hogy mikor lesz, úgyhogy elkészültem, és át is mentem hozzá.
A mozi előtt felszerelkeztünk kajával, és kólával. A film ugyan olyan nyálas volt, mint amilyennek Lucky leírta, vagy talán még jobban is... A telefonunk pedig egész végig csöngött. Hol Marshall, hol pedig Brad hívott minket, de folyamatosan.
A többi néző egyszer kétszer ránk szóltak, a hátsó sorban pedig már azon röhögtek, ahogyan mi röhögünk.
Villámlás és mennydörgés. Ez volt odakint. Legszívesebben visszamentünk volna, de minél később indulnánk el, annál jobban megázunk.
- Hívd fel Brad-et. Hátha el tud jönni értünk - mosolygott Luck, aki még pattogatott kukoricát evett. Gyorsan tárcsázni kezdtem, ha már úgyis hívtak, legalább most visszahívom. 
- Miért nem vettétek fel? - kért számon rögtön Brad.
- Moziban voltunk, ne pattogj már...
- Jól van.
- Nincs kedvetek eljönni a pláza felé kocsival? Eső lesz... - kértem.
- Tudod, szervizben van a kocsim, amióta Mars meghúzta az oldalát...
- Mikor? - lepődtem meg. - És mi miért nem tudunk róla?
- Pontosítok, csak te nem tudsz róla, mert akkor csak ordítottál volna, mert te engedted vezetni. Az esküvő után este.
- Akkor hogy megyünk haza? - fújtattam.
- Talán... gyalog - röhögött ki.
- Köszi... - ráztam meg a fejem. - Na szia - mormogtam és kinyomtam. Volt egy kicsi hátsó szándékom ezzel, mert "neki van kocsija, lógjunk velük". Igen, gonosz volt.
- Na, jönnek?
- Hát, nem... De siessünk, talán hazaérünk, mielőtt elkezdi - reménykedtem. Egy fenét... elindultunk, és az eső elkezdett zuhogni. Általában csak csendesen elkezdi, de most csak egyszerűen leszakadt az ég. Mi pedig futottunk, egészen addig, amíg nem találkoztunk össze a srácokkal. Eljöttek elénk, tök rendesek ahhoz képest, hogy mi kihasználtuk volna őket.
- Tessék - nyújtotta a kabátját Mars.
- Köszi - mosolyogtam, és felvettem. A haja az arcába lógott, ahogy nekem is, az arcomba ragadt, és csurom vizesek voltunk. Velük együtt futottunk el Lucky-ékhoz. 
A szülei dolgozni voltak, úgyhogy nem zavartunk. Adott nekem egy másik ruhát, ami száraz, a fiúk pedig a radiátort ölelték, hogy megszáradjanak. Leültem melléjük, a fejemen egy törölköző, a kezemben meg hajszárító.
- Most az vagy egy álcázott fegyver, és meg akarsz minket ölni, vagy meg akarsz szárítani minket, hogy ne fázzunk meg... - gondolkozott hangosan Brad.
- Majd mindjárt meglátod... - bólogattam összehúzott szemmel, és beindítottam. Először Brad haját szárítottam meg, ami a szárítástól úgy nézett ki, mint egy macska, ha összeborzolják a szőrét. Mars pedig elkezdett nézni rám, majd lelökte a törölközőt a fejemről.
- Naaa... - akadtam ki, mert az összes vizes tincsem az arcomba hullott. Kivette a kezemből a gépet, és elkezdte szárítani a hajamat. Valószínűleg nem tudta, hogy mit csinál, csak a szemembe nézett, de egy idő után megszáradt a hajam is, ahogyan az övé is magától. 
Lucky is kijött, aztán  megnéztünk egy vígjátékot, sok kajával az élen.
Amikor az eső befejeződött mindenki hazament. Anya már otthon volt, éppen sütött. 
- Florence! - szólt anya, mikor becsuktam az ajtót. 
- Anyu. Utálom, ha így hívsz...
- Flor, drágám, este jönnek Apukád munkatársai vacsorára. Mély benyomást kell tenni rájuk, ezen múlhat az előléptetése.
- Jó...
- Szeretném, ha itt lennél velünk - mosolygott rám. Ez azt jelentette, hogy nem mondhatok nemet. - És sütnél egy kis sütit, ha nagyon szépen megkérlek?
- Persze - mosolyogtam. Sütni legalább szeretek.
Az este apa munkatársaival bájologtam, és még zongoráznom is kellett nekik. Egészen úgy néz ki, hogy jó benyomást tettünk rájuk. Anya nagyon sokat főzött nekik. Még a a munkájából is hamarabb hazajött, hogy főzzön, és takarítson. Remélem összejön.

Minden sötét volt, és komor. A víz felszínét az esőcseppek ráncosították fel. Nagyon nagy csend volt. Egy lány úszott a vízben. Nem láttam az arcát, de én is bementem. Sikítozásra lettem figyelmes. A lányt valami behúzta a víz alá. Oda úsztam, hogy megnézzem mi történt, és pont előttem jött fel a víz tetejére. A szeme csukva, a bőre fehér. 
- Melissa - suttogtam, majd engem is lehúztak a vízbe.

A szívemhez kaptam, mikor felébredtem. Hajnal három óra. Nem érdekelt, rögtön fel kellett hívnom Meli-t. 
- Mi az? - szólt bele álmosan.
- Jól vagy? 
- Eddig jól voltam. Miért?
- Rosszat álmodtam. Aludj tovább jó éjszakát! 
Alig tudtam visszaaludni, legalább is nem mertem, de erre az estére már elkerültek az álmok.