3. rész

3. rész

Az eredeti rész feltöltésének az időpontja: 2013/01/10

A javított rész feltöltésének az időpontja: 2013/12/26

Megjegyzés:-

Az esküvői ruhában ébredtem a házasságkötő teremben. A padló hideg volt, mellettem vörös rózsaszirmok hevertek, azok közt feküdtem. Az összes vendég ott ült a székeken, és engem néztek, megvetően, lenézően. Lassan feltápászkodtam, lesöpörtem a ruháról a port és a szirmokat, majd a zongora felé sétáltam. Óvatosan felnyitottam a tetejét, leütöttem a legmagasabb hangot, alig hallatszott, de legalább tudtam, hogy működik. Megragadtam a szoknyámat, hogy ne gyűrődjön meg, mikor leülök.

Leütöttem az első hangokat, hiszen tudtam a dalt fejből is, de mégis eltántorított, hogy nincsen előttem kotta. Abbahagytam, úgy éreztem, elfelejtettem az egész dalt.

Pár ember kínos köhögése törte meg a halálos csendet. Vettem egy mély lélegzetet, és újból nekifutottam a dolognak. Belekezdtem, a dalba, ami egyébként a Thousand Years volt, erre táncoltak először a nővéremék. A szám feléig minden hangot tökéletesen el tudtam játszani, de mintha minden egyes billentyűhöz más hang tartozott volna, mint eredetileg. Az egész úgy hangzott, mintha én rontanék bele minden egyes ütembe. Az egész hamis volt, a többség befogta a fülét, és hurrogott.

Hirtelen rosszul lettem. Elfogott a hányinger, és a szédülés. Megalázó volt az egész, ahogy sokan már kuncogtak. El kellett mennem, de nagyon gyorsan, vagy elájultam volna, csak a ruha eléggé meggátolt a futásban, így botladozva értem ki a folyosóra.

Susan ott állt, összekulcsolt karokkal, a ruhára nézett, majd aztán az arcomra. Megtorpantam, nem tudtam, hogy most menekülnöm kellene-e, vagy bocsánatot kérni, amiért ez a helyzet áll fent. Megragadtam a szoknya alját, és az ellenkező irányba kezdtem futni, miközben már a könnyeimmel küszködtem...

-         Florence! – Anya nagy lendülettel kinyitotta az ajtómat, és elhúzta a függönyt, így beáramlott a reggeli fény az ablakomon.

Gyorsan az órámra pillantottam, ami még csak fél kilencet mutatott. Csak egy álom volt az egész. Lassan kifújtam a levegőt, és visszadőltem az ágyba.

Utálom, hogy ilyeneket álmodok, utálom, hogy félnem kell, mikor el akarok aludni. Vagy, hogy amikor nyugodtan szeretnék aludni, nem megy, mert akkor rám rontanak a rossz álmok.

-         Elkezdhetnél készülődni, itt vannak a ruháitok a tisztítóból, és még elég sok a teendő.

Amint Anya kiment a szobából, elkezdtem felaggatni magamra a koszorúslányi egyenruhámat, ami egy krémszínű szoknyából, és egy fehér spagetti-pántos toppból állt. Van hozzá egy zakó is, de azt a nyári melegben már nem vettem fel, teljesen fölöslegesnek éreztem.

Amikor Lucky megérkezett, boldogan üdvözöltük egymást, és elkezdtünk mindenféle értelmetlenségről csacsogni. Értelmes embernek vallom magam, de azt hiszem, hogy Luck közelében teljesen megváltozom. Minden kis pletykát meghallgatok, és érdekesnek találok, de szerencsére addig nem szokott fajulni a dolog, hogy tovább is adom. Egyszerűen csak jókat röhögök vele más embereken, akik nem olyanok, mint mi... Gonosz dolog, de olyankor nem szokott érdekelni.

-         Egyébként megnézhetem a gyűrűket? – kérdezte Luck. Amikor megbeszéltük, hogy kell kivinnünk a gyűrűket, akkor soha nem az eredeti házassági gyűrűkkel néztük, hanem a saját éppen rajtunk lévő bizsukkal.

Kihoztam a szüleim szobájából a kis, piros bársonytartót, amiben a két aranygyűrű volt, mindkettőnek a belsejébe van gravírozva az ifjú pár neveinek a kezdőbetűje. Szerintem elég nyálas, de ők tudják.

Mind  ketten felöltöztünk, felvettük a koszorúslányi egyenruhát, és a hozzá tartozó egyedi kiegészítőinket, amit magunknak választottunk ki, az már engem sem zavart, ha a kiegészítőink eltérnek a másikétól.

Igazából hozzám még társult egy mappa, amiben mindenféle megrendelési papír, meg telefonszámok rejtőztek, amiket szükség esetén használnom is kell, például ha nem jönnek ki az emberek, akikre szükségünk van.

-         Te mit csináltál tegnap? – nézett rám Lucky,

-         Semmit, miért?

-         Mi az a valami a homlokodon? – Erő kellett ahhoz, hogy visszafojtsa a nevetést, de elnéztem neki, mert fordított helyzetben nekem is kikívánkozna a röhögő-görcs.

-         Egy kis baleset... – Reggel a tükörben még észre sem vettem, hogy egy kisebb fej kezd növekedni a homlokomon, de előny, hogy nem lilult be az egész.

-         Lealapozom neked, meg a hajadat is felkötöm, mint ahogy az enyém is van, rendben?

-         Örök hála! – Dobtam egy féloldalas mosolyt, majd leültem egy székre, és a barátnőm munkához látott.

A végeredmény meglepő volt. Még a hajamat sem kellett a homlokomba fésülni ahhoz, hogy ne látszódjon a pukli. Az alapozóval olyan szépen eltűntette, hogy már csak oldalról látszik a kis kitüremkedés, de amúgy pillanatok alatt sikerült eltenni láb alól. A hajam egyébként balerina kontyban volt, Lucky ezt is rutinosan és profi módon elintézte, hisz nap, mint nap meg kell küzdenie a saját lobboncával, és tudni illik, hogy Luckynak elég nagy hajtömege van, amiből pikk-pakk fonatot, vagy egy egyszerű kontyot tud varázsolni.

Amikor Anya megérkezett, hogy elvigyen minket a házasságkötő terembe, idegesen konstatálta, hogy Susan igazándiból még semmit nem haladt. Idegesen és tehetetlenül állt a szobájában, teljes sminkben, de a ruha még nem volt rajta.

-         Susan, háromig számolok, és ha nem kezdesz el öltözni, lemondom az egész esküvődet... Csak egy telefonomba kerül – mormoltam idegesen. – Egy... Kettő.. – És már öltözött is.

Lucky egészen az esküvő kezdetéig kávét ivott egy automatából, és a telefonját piszkálta, már remegő kézzel, mert körülbelül hat pohár kávét elfogyasztott. Susan toporzékolt, és arról dumált, hogy nem is érdemli meg, hogy szeressék. Szerencsére ezek után megjöttek a barátnői, szóval ott mertem hagyni, és intézkedhettem tovább azon a helyen, ahol a „lagzi” lesz. Igazából nem is teljesen lesz lagzi, hiszen csak vacsorázni és egy kicsit bulizni fognak, mert a gerle pár egyik fele sem az a nagy bulizós ember, jobban szeretik a nyugis baráti kört.

A rendelt kaja fél órát késett, ezért várhattam a vendéglőben, amit béreltünk. Kezdtem nagyon ideges lenni, mert még a torta is hamarabb megérkezett, mint a főétel.

És még amikor megjött az étel, akkor is azon rágódtam, hogy „mi lesz ha...?”, de a végére egészen kezdett úgy festeni, hogy minden a helyén van.

Visszavonulhattam a házasságkötő terembe, ahol a rokonok, ismerősök és barátok már kezdtek szállingózni.

-         Nyugi, Susan! – mondta Anyu, aki éppen a fűzőjét húzta szorosra, de miközben a nővérem egyenetlenül és kapkodva vette a levegőt, elég nehéz lehetett... De hát ez van... Nincs esküvő menyasszonyi ruha nélkül, de menyasszonyi ruha  meg nincs fűző nélkül.

Ahogy a ruha, a haja és a sminkje is egyaránt Harry el fog ájulni ha meglátja  a menyasszonyát, hiszen gyönyörűen néz ki.

Már mindennel kész voltunk, amikor Apa belépett a kis öltözködő helységbe. A könnyeivel küszködött, azt motyogta, hogy „nem érdemli meg, hogy két ilyen szép lánya legyen”. Odajött hozzám, nyomott egy puszit a homlokomra, majd Susant megölelte.

-         Na, nekem mennem kell – mosolyogtam, amikor a karórámra néztem. – Én vagyok a kezdő szám. – Kifújtam a levegőt, és sikerült megnyugodnom.

Nem aggódtam annyira, mint reggel, de ott volt a lehetőség, hogy bármelyik billentyűt félrenyomhatom...

Kiléptem a nagy ajtón, és a zongorához sétáltam. Némán, csendben, csak a cipőm monoton kopogása töltötte meg hanggal a termet.

Minden széken ült valaki, teli volt a hely. Megpillantottam Marshallt és Bradet a leghátsó sorban, és mind a ketten meredten bámultak rám, majd mikor észrevették, hogy én is látom őket, rögtön grimaszolni kezdtek. Az volt a céljuk, hogy elröhögjem magamat, de nem tettem, csak villantottam egy mosolyt, és elfordultam.

Leültem a zongora elé, és amikor egy köhintést sem hallottam, hirtelen elkezdtem játszani.