8. rész

8. rész

Az eredi rész feltöltésének ideje: 2013/01/20

A javított rész feltöltésének ideje: 2014/03/03

Megjegyzés: -

Sokáig kergetőztünk a parton. Én egy szál bikiniben, ő pedig teljes ruhában. A homokban valahol elhagyhatta a napszemüvegét, mert már nem viselte, de nem nagyon akart megállni érte.

Igazság szerint én már megszáradtam a napon, de ezt neki nem kellett tudnia. Ő pedig a víz felé közelített.

-         Na, mi van? – kérdezte, amikor már a térdgatyája alja is beleért a vízbe.

-         Te is tudod, hogy elkaplak... – röhögtem fel.

-         Na, ez a dolgo most már nem érdekel! – Kacéran rám vigyorgott, és nyakig belemerült a vízbe.

-         Nagy szerencsémre pont akkor jött egy hullám, és a haja is teljesen vizes lett, én pedig nem bírtam ki röhögés nélkül, ezzel persze fel is idegesítettem. Odajött hozzá, és egy bájvigyort kaptam. Felkapott az ölébe, én meg mrá visítottam, hogy tegyen le, de nem akart.

-         Még most is vicces? – kérdezte, aztán meglendített, és a mélyebb víz felé dobott.

Kapálóztam a víz alatt, a szemem szorosan le volt hunyva, de az orromon beáramlott a víz. Levegőért kapkodva bukkantam ki a víz felszínére, és mikor képes voltam kinyitni a szememet, megpillantottam az egyetlen velem szemben álló srácot, aki immár félmeztelen volt. Odadobta nekem a fehér, összegyűrt pólóját, majd gúnyosan elvigyorodott.

-         Mit kezdjek ezzel?

-         Vedd fel! - Az arcáról még mindig kárörvendő boldogság uralkodott. – Örülj, hogy egy kis jótékonyságot is tanultam tőled. Épp most segítettem ki egy hiányosan öltözöttet.

Értetlenül ráztam meg a fejemet, majd zavaromban elröhögtem magamat. Lenéztem magamra, hogy hátha elcsúszott valamelyik része a fürdőruhámnak, de nem. Lehet, hogy zavarba hozza az, hogy fürdőruhában vagyok?

-         Nem bírod, ha egy csaj bikiniben van? Szerintem az egész parton elkezdhetnél pólókat osztani – vigyorogtam.

-         Hmm... Talán csak téged nem bírlak elviselni bikiniben – nevetett.

Azon töprengtem, hogy miért utál ennyire? Ezzel arra próbálna célozni, hogy rossz alakom van, vagy esetleg túlzottan tetszik neki, és nem akarja nézni... Minden esetre kezdett fájni a kötözködése. Komolyan. Vegye már észre magát! Ez már több az elviselhető „napi Marshall” adagomból.

A fehér póló rám tapadt, és átütött rajta a fekete bikinim, és irritált. De felvettem, csak, hogy azért se tudjon belém kötni.

Amint kiértünk a vízből, két totál feldobott csaj lépett oda Marshoz. Rá meredtek vigyorogva, ez pedig már egy kicsit kezdett kínossá válni.

-         Szia – nyávogták sztereóban, orrhangon, mintha én ott sem lennék.

-         Hello. – Mars is meglepődött kicsit, sőt, visszataszítónak találta, hogy a két szolárium-barna, festett-szőke, agyonsminkelt lány játszotta magát. Szinte leolvasható volt az arcáról. De nem zavarta őt, hogy a fürdőruhájukból majdnem kibuggyant a nőiségük.

-         Ez a tiéd? – nyújtotta az egyik felé. Jól jött, hiszen elhagyta a homokban, csak azt nem tudom megfejteni, hogy mindehhez miért kellett a csípőjét rázni és a haját dobálni.

-         Aha, ja. Kösz – biccentett udvariasan, mégis bunkón.

-         És ott van a lapon a számom – csücsörített a csaj, közben pedig azt mutogatta, hogy „hívj fel”. Inkább volt állatias az egész, mint szexis. Kacsára jobban hasonlított, mint nőre.

-         Az lesz az első dolgom, hogy megnézem – bólogatott Mars, majd el is mentünk.

Megvártam, hogy eltávolodjunk a hallótávolságukból, közben még hátrafelé néztem, azt lesve, hogyan rázza a fenekét a lány, és ők is hátrafelé néztek, szúrós pillantásokat küldve felém.

-         Komolyan felhívod? – röhögtem.

-         Nem, nem szeretném, hogy féltékeny legyél – rázta meg a fejét.

-         Biztosan az lennék – bólogattam tettetve a szomorúságot. Tudtam, legalábbis reméltem, hogy egy ilyen lánnyal sehová nem menne. Mondjuk, ha tényleg elmenne, akkor szomorú lennék, és nem is miattam, hanem miatta. Mert ahogyan az a csaj kinézett, az borzalmas. Szerintem az anyukája is elküldené a csajt.

Visszasétáltunk a többiekhez, ahol Lucky már békésen napozott egy törölközőn, Melit és Timt már kiásták, úgyhogy ők ott beszélgettek négyen, Braddel és Emmettel.

-         Végeztetek? – vigyorgott pimaszul Melissa. Hát, akkor már ő is sejthet valamit...

-         Persze! Mindennel végeztünk! Nem tudlak már elviselni – nézett rám riadtan Mars. Elröhögtem magamat, ahogyan mindenki más is.

-         Mondták már nektek, hogy összeilletek? – nézett fel ránk hunyorogva Lucky, én egy csúnya pillantást vetettem rá, ezért megszeppenve visszavette a napszemüvegét, és újra lefeküdt a törölközőjére.

-         Nem! – Mindenki rám nézett, majd Mars rátette a vállamra a kezét.

-         Szerintem tényleg összeillünk – mondta. Eléggé meglepett. – Te okos vagy, én pedig helyes...

-         Te most arra célzol, hogy nem vagyok szép? – húztam fel a szemöldököm, és ielőtt választ adhatott volna, újra belekezdtem. – Mindegy... Amúgy sem látott még senki olyan kapcsolatot, amikor egy eszetlen, és egy zseni rég óta kapcsolatban élnek.

-         Hát, nem kell feltétlen együtt maradnunk – mosolygott pimaszul.

-         Te állat! Szerinted egy értelmes nő belemenne egy ilyen kapcsolatba? Ha azt hiszed, hogy én képes lennék csak úgy kavarni valakivel, akkor ásd el magad – mutattam a homokra nyomatékosítás céljából.

-         Ne már! Tudom, hogy te is akarsz engem – kacsintott.

Meglepődtem, és hirtelen elpirultam. Te is? Mert ő igen?

Egy kicsit haboztam a válasszal.

-         Majd szólok, hogyha egy értelmi fogyatékos is rajta lesz az „akiket akarok” címszavú listámon, jó? – provokáltam. Pedig már rajta van...

A többiek igen jól szórakoztak a kis vitánkon, sőt Mars is. Én pedig eléggé zavarban voltam az egésztől. Jó lett volna, ha megmondom neki, valóban akarom őt, és a játék kedvéért mondhattam volna. De nem venné komolyan, mert ő semmit nem vesz komolyan.

-         Gyere már ide – nyújtotta felém a kezét, de gyorsan elfutottam a víz felé. Széttárta a karját, és utánam eredt. Szokásosan nem hagyott békén, nem hagyta annyiban.

-         Soha! – A kiáltásom után rögtön levettem magamról a pólót, és az arca elé dobtam, ő elkapta, és a homok felé dobta.

Csak a sekély vízben futottam, mert tudtam, ha úszni kell, akkor sokkal gyorsabb lesz, mint én. Futásban meg körülbelül egy szinten vagyunk.

Hallottam, hogy egyre közelebb ér hozzám, a víz egyre hangosabban csobogott mögöttem, és hirtelen rám ugrott. Azzal a lendülettel előre este arccal a vízbe.

Kirángatott a víz felszínére, mielőtt megfulladnék, ő már ott ült a vízben, velem szemben. Gyorsan felkapott, és az ölébe ültetett, úgy, hogy vele szemben legyek. Mélyen a szemembe nézett, arra várt, hogy elröhögjem magamat. Mikor látta, hogy ezzel nem tud zavarba hozni, elkezdett mással próbálkozni.

-         Most... minimum meg kéne, hogy csókoljalak... – Az egyik kezével támaszkodott, hogy hátra ne dőljön, de a másik keze a derekamra vándorolt.

-         Miért is? – Az arcom színe rákvörösre változott, de próbáltam magamat tartani az elveimhez.

Nem hagyhatom, hogy megcsókoljon!

A kezeimmel a térdén támaszkodtam, és el akartam húzódni. De lefagytam. Valahol legbelül vágytam rá, hogy megtegye, és megcsókoljon.

-         Nem tudom. Csak kell egy ürügy – röhögött fel, majd egyre közelebb húzott magához.

Nem tudtam, mit akar ezzel, és nem is akartam megtudni.

Az idő mintha lelassult volna, minden lassabban mozgott körülöttünk, az én gondolataim pedig csak pörögtek, és az előttem álló egész életem lepörgött a szemem előtt, ahogy Marshallal kézen fogva sétálunk, öregen, ráncosan. Most komolyan. Miért érné meg nekem hagyni? Miért érné meg nem hagyni?

Már majdnem összeért a szánk, mikor hirtelen oldalra fordítottam a fejemet, és így adott egy puszit az arcomra.

-         Te meg mit képzelsz magadról?

-         Tudni akartam, hogy mit fogsz reagálni – húzta a száját féloldalas mosolyra. – Be akartam bizonyítani, hogy akarsz engem. De láttam, hogy vacillálsz. Majdnem beleestél a csapdába – vigyorgott. Eléggé örült a fejének.

-         Nem tudod bebizonyítani azt, ami nem igaz. Szóval lemondhatsz a nagy álmodról, mivel soha az életben nem fogok hagyni neked semmit!

-         Miben fogadunk? – A kijelentésemre nagyon felcsillant a szeme.

-         Ha hagyok neked, megteszek neked bármit, amit szeretnél – mosolyogtam. – De biztos, hogy nem fogok hagyni neked!

Felpattantam az öléből, és a part felé szaladtam.

-         Azt te csak hiszed – ordította utánam.

A partra érve mindenki úgy tett, mintha nem láttak, vagy nem hallottak volna semmit az előzőekből. Elkezdték tettetni, hogy újságot olvasnak, meg, hogy homokvárat építenek. Az olvasást még nem is furcsálltam volna, de, hogy száraz homokból építeni várat? Nem is lepődtem meg azon, hogy megláttam, Brad volt az értelmi szerzője ennek az egésznek.

Melissa gyorsan elkezdett beszélni Emmettnek, valószínűleg most talált aki az egészet.

-         Hát, én Egyiptomba akartam menni eredetileg, hogy láthassam a piramisokat, meg ilyenek, de végül nem oda indulunk.

Emmett kicsit meglepetten bámult, én pedig elkezdtem vigyorogni.

-         Meli, örülök a rögtönzött produkciódnak – vidultam fel.

-         Ne! – Lucky felpattant a törölközőjéről, és odapattogott hozzám. – Ismerem ezt a nézést. De én nem fogok részt venni a tervedben, akármi is az!

-         Dehogynem részt fogsz venni. Ahogy ti is fiúk – mutattam körbe.

A piramis szó hozott ennyire lázba. Lucky eléggé ismeri már ezt az arckifejezésemet, és megtanulta, hogy ilyenkor jönnek a merész ötleteim, már amennyire én merész tudok lenni...

Beküldtem mindenkit a vízbe, kiosztottam a feladatokat, az elképzeléseim szerint beállítottam mindenkit, már csak nekem, és Melinek kellett volna felmennünk, de minek is csinálnánk az egészet, ha nincs róla emlék? Kell egy tárgyi bizonyíték, ami mutatja, mi ilyet is csináltunk.

Kerestem egy mit sem sejtő parti járókelőt, aki viszonylag megbízhatóan nézett ki, és megkértem, hogy fotózzon le minket.

A fiúk voltak legalul, ők voltak a tartóoszlopok. Engem Tim és Emmett tartottak, Luckyt pedig Mars és Brad. Egy cseppet féltékeny lettem, hogy Mars Luckyhoz ment oda. De valahogy nem is vágytam rá, hogy hozzám jöjjön. Végül is nincs köztünk semmi, Lucky nem kezdene ki vele, és... Csak olyan zavaró az egész...

Meli ment az egész tetejére, és elég stabilan is álltunk, amikor a képek készültek, még pózolni is tudtunk. De mikor az a pont érkezett el, hogy le kell jönnünk. Azt nem kalkuláltam be, hogy fogjuk leépíteni ezt a „piramist”. Sokkal nehezebb és félelmetesebb is volt az, hogy lemásszunk onnan, de az idő sürgetett, mert a fotós emberünknek sem volt olyan jó türelmi képessége.

Meli nem mert leugrani a kis vízbe, ezért a fiúk elkezdtek lassan a víz felé sétálni, hogy ha lemászik, tovább tudjon úszni. Az volt a rossz, hogy amikor a derékig érő vízbe értünk, akkor megdőltünk, Meli pedig egyenesen hasast esett a vízbe. Hát, miután jól kiröhögtük, mi szépen, óvatosan lemásztunk a fiúk hátáról.

Emmett felkapott, és úgy akart kicipelni a vízből, amikor a visítozásom közepette Mars odajött.

-         Csak óvatosan, barátom. Az én csajom – krákogott az a nyomorult.

Elképedtem, hogy miket ki nem talál. Hálásnak kellene lennem, amiért elérte, hogy letegyenek, vagy dühösnek, amiért nem hagy esélyt, hogy elfelejtsem...? Az örök kérdésekhez listáztam agyban, majd inkább továbbálltam.

Megköszöntem a fényképezést, és amikor megszáradtam, visszanéztem a képeket.

A törölközőmön ültem, a hideg szél fújta a hátamat, teljesen libabőrös voltam. Ahogyan kattintgattam a „lapoz” gombra, szinte már nem is figyeltem a képeket. De egy kiszúrta a szememet.

Marshall és én a vízben ülünk, én az ölében vagyok, éppen az arcomra ad egy puszit.

-         Mi? – Éppen, hogy lehetett hallani lehetett, amit az orrom alatt piszmogtam, de rögvest választ is kaptam.

-         Bizony... – veregette meg a vállamat Ő. – Mondtam, hogy jól mutatunk együtt. És lám... tényleg igazam volt. Mint mindig.

Pillangószárnyak ezrei verdesték a hasfalamat, nem tudtam eldönteni, hogy most hányni fogok, vagy elájulni. Cseppet sem éreztem magamat normálisnak, de hogyan viselkedhetnék, ha az állát a csupasz vállamra helyezi?

Elkezdtem vitázni vele, hogy kiálljak amellett, nem mutatunk jól egymás mellett, pedig nem is így gondolom. Álom pár lennénk, hogyha hagynám.

Luck átjött hozzánk délután, kiveséztük a nap minden egyes részletét, és arra jutottunk, hogy talán, esetleg, egyszer lehet ebből a kapcsolatból valami.

De még ha lenne is... Marshall egy gyermeklelkű idióta... Jaj, mekkora dilemmában vagyok!