7. rész

7. rész

Az eredeti rész feltöltésének időpontja: 2013/01/17

A javított rész feltöltésének időpontja: 2014/01/18

Álmosan, nyúzottan, a koszorúslányi ruhámban, és teljes sminkben ébredtem az ágyamban. Legalább idáig eltaláltam.

Kibotorkáltam a fürdőszobába, ahol ijedten meredtem a tükörbe. A fekete szempillaspirál a pilláimról a szemem alá folyt, és emiatt magamra sem ismertem. Extra sok sminklemosót használtam, hogy leszedjem, és végül még le is zuhanyoztam, így már viszonylag tisztának éreztem magamat új ruhákban.

A nappalian rémülten konstatáltam, hogy mennyi az idő. Fél kettőt mutatott az óra, én pedig azt hittem, hogy csal a szemem. De nem. Tényleg annyi volt. Én pedig még Susanéktől sem tudtam elköszönni, akiknek délben indult a gépük a nászútra. Harry nem árulta el, hová mennek, meglepetésnek szánta, ezért nekem sem árulta el.

Leültem a kanapéra, és unottan váltogatni kezdtem a csatornák között, de semmi értelmeset nem találtam. Hasra feküdtem, és már majdnem lecsukódott a szemem, amikor hirtelen csörögni kezdett a telefonom, ami a kávézóasztalon volt. Nekem semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy felkeljek, ezért úgy akartam elérni, hogy nem kelek fel a kanapéról.

Odanyúltam érte, de ekkor elvesztettem az egyensúlyérzékemet, és leborultam. A készülék elhallgatott.

„Majd visszahívom” – gondoltam magamban, és kinyújtóztam a padlón. Elidőzött a szemem a szőnyegen, aminek eddig nem is figyeltem meg a színeit.

A telefonom újra hangos zenélésbe kezdett az asztalon, ezért felültem érte, pedig semmi kedvem nem volt senkivel sem beszélni.

A kijelzőn Melissa neve és képe díszelgett, ezért viszonylag boldogan, de rekedtesen szóltam bele a elefonba.

-         Szia!

-         Hogy sikerült a tegnap? – jött rögtön a kérdés a vonal túlsó végéről.

-         Egész jól, köszi – mosolyodtam el. – Rég beszéltünk. Mi lett az „Adam becserkészése” tervből?

-         Semmi. Még semmi. De most már nem érdekel. Ha nem lép, akkor ennyi volt felőlem - prüszkölt. – Én mindent megtettem.

-         Annyit próbálkoztál. Szomorú lenne, ha nem sikerülne.

-         Nekem mondod? Na, de hagyjuk ezt! Mi lenne, ha  ma lemennénk a partra, és minden ilyen pasi témát elfelejtenénk egy napra? – Elég csábító ajánlatnak hangzott.

-         Semmi akadálya – lelkesedtem.

-         Fél óra múlva legyél kész. Érted megyek! És hozz naptejet, a nap éget.

Vidáman készülődni kezdtem, bepakoltam az összes strandcuccomat, amivel játszani szoktunk. Ha valamelyik idióta barátnőmmel készülök a strandra menni, akkor semmi pihenésre nem számíthatok, úgyhogy az összes felfújható matracot, labdát, és még karúszót is betettem, amit itthon találtam.

A fürdőruhámra egy laza, ejtett vállú felsőt, és egy rövidnadrágot vettem fel. A maradék tíz percben, amíg Meli meg nem érkezett, a strandpapucsomat kerestem, de amikor Melinek is elpanaszoltam ezt, emlékeztetett, hogy a lábamon van. Cseppet sem nézett hülyének, de tőlem mit is várt? Semmi jót.

A házunktól már csak tíz perc séta a strandig, így gyorsan kiértünk. Rengetegen voltak, minden jó hely el volt foglalva, főleg a közepén, amerre a kaja-árusok is vannak... Mi is szeretünk ott letelepedni, mert rendszerint sokat eszünk, és annyi élelemmel a kezünkben nem valami komfortos közlekedni...

Kimentünk a strand legszélére, ahol már csak itt-ott voltak emberek. Nem szeretjük a tömeget, meg azt, ha megbámulnak minket, ezért jöttünk ki a magból. Elmúlt a naptej és a kukorica illat, de ugyan úgy megvolt a hangulata az egésznek.

Leterítettük a törölközőinket, levettük a fölösleges ruhákat, és rögtön el is kezdtük a matracok felfújását. Konkrétan az egész fejünk vörös lett, mire felfújtuk a negyedét. Nem vagyunk hozzászokva ehhez, mivel Mrs és Brad szokták felfújni. Nekik kicsit nagyobb tüdejük lehet az úszás miatt, mint nekünk.

A törölközőinken ültünk, már lekentük magunkat naptejjel, mivel gondoltuk, hogy elég sokáig el fogunk még itt ücsörögni, amíg felfújjuk a matracot. Hirtelen valami eltakartaa napot, és amikor felnéztünk, két srác állt ott.

Zavartan köszöntünk nekik, és megkérdeztük hogy tudunk e valamiben segíteni, egyszóval mit akarnak.

-         Hát, éppenséggel, ti szorulnátok a mi segítségünkre, azt hiszem – bólintott az egyikük.

Boldogan elfogadtuk az ajánlatot, hogy felfújják helyettünk, hogyha lekenjük a hátukat naptejjel.

-         Kicsit furcsán nézne ki, ha mi kennénk le egymás hátát, szóval köszönjük – vigyorgott immár a másik.

Négyen ültünk az összehúzott törölközőkön, és amíg Melivel a karúszókat fújtuk, ők a több levegőt igénylő matracokat.

-         Amúgy én Emmett vagyok – mutatkozott be a magasabb, barna hajú srác. Körülbelül tizenkilenc éves lehetett. A haja fel volt állítva, oldalt kicsit rövidebb volt a haja, mint a tetején, az arca pedig borostás volt. Nem szakálla volt, csak az a reggeli borosta, mint amikor egy férfi lusta megborotválkozni. – Ő pedig Ricardo Pablo – mutatott röhögve a másik srácra, akinek fekete, rövid haja volt, és kicsit hátra volt simítva, mintha valami rossz latin-amerikai filmből lépett volna elő. Egyértelműen látszott, hogy melyikük a helyesebb, ezért Melivel egy kisebb vita alakult ki köztünk mentálisan, hogy ki kinek a hátát kenje be.

-         Tudod kivel szórakozzál... – röhögött két fújás között „Ricardo Pablo”.

-         Jól van, na. Ő amúgy Tim.

A srácok az elején nem gondolták volna, hogy ennyire nyitottak leszünk, mert meglepődtek, amikor olyanokat csináltunk, hogy Meli Micimackós karúszóban ült, a lábán békatalp volt, én pedig egy búvárszemüveget vettem fel úgy, hogy az orromat felnyomta, és úgy néztem ki, mint egy malac. Ők is csatlakoztak a viccelődésbe, úgyhogy a vízben folytattuk tovább. Tartottunk matrac-szörf versenyt, amiben az nyert, aki tovább tud állni a matrac tetején. Melissa úgy döntött, hogy ő fotózgatni is fog néha, ezért amikor én voltam a matrac tetején, ő tevékenykedett, és lekapott a legszerencsésebb pillanatomban, amikor pont hassal előre esek le a matracról.

-         Kértek kukoricát? – kérdezte Tim.

-         Igen! – Melissával egyszerre bólogattunk, majd mikor indultunk volna, hogy segítsünk elhozni, mondták, hogy nyugodtan maradjunk, elbírnak vele.

A törölközőkön feküdtünk, az eget fürkésztük, majd eszembe jutott, hogy a társaságunk legbolondabb tagja nincs köztünk.

-         Nem hívjuk ki Luckyt is? – kérdeztem.

-         Reggelre kibékültem vele, szóval jöhet – mosolygott.

-         Mi volt már megint? – Tudni illik, hogy a kettejük barátsága olyan, hogy néha jóban vannak, néha rosszban. Elég gyakran változik.

-         Megharagudott rám, amiért elmentem Braddel moziba. De mentségemre legyen, hogy csak azért mentem, mert Adam is ott volt. Csak és kizárólag az ő közelébe akartam férkőzni! – Megforgatta a szemét, és visszafeküdt.

-         Cseles! – Felröhögtem, majd küldtem egy üzenetet a barátnőmnek, aki nem válaszolt.

A fiúk visszaérkeztem a kajákkal együtt, és letelepedtek mellénk. A kukorica ehetetlenül forró volt és ráadásul sótlan, de leküzdöttük, és végül jóllaktunk.

-         Most, hogy egy évre bekajáltunk, szerintem pihenhetnénk – ajánlotta Emmett.

-         Még mit nem! – Felpattantam a törölközőről. – Nem azért jöttem, hogy sütkérezzek, mert azt otthon is tudok!

-         Nem azért jöttetek, mint a többi, átlagos tini?

-         Nem vagyunk átlagosak! – Az ujjammal hadonásztam a fiúk orra előtt, ők pedig nevettek. – Nem azért jövünk a strandra, hogy mutogassuk magunkat, hanem azért, hogy ússzak, és jól érezzem magamat.

-         Jogos.. – bólintott Tim.

Megállapodtunk, hogy amíg le nem ülepedik a hasunkban az étel, addig a part szélén kagylókereső versenyt tartunk, és homokvárat építünk. Ebből annyi lett, hogy betemettük homokkal Timet és Melit, majd kidíszítettük őket kagylóval. Aztán pedig pontosan ott hagytuk őket, ahol voltak. A sok homoktól nem tudtak megmozdulni, főleg, hogy a nyakukig elfedte őket.

Elindultunk ketten búvárkodni, és hagytuk Timet és Melit beszélgetni. Látszólag elég jól elvoltak ketten, ezért nem is akartuk megzavarni őket.

Számomra a búvárkodás annyiból állt, hogy megpróbáltam nem megfulladni. Mindig, amikor felértem a víz felszínére, levegőért kapkodva röhögtem, Emmett pedig mindig megölelt. Kezdett eléggé nyomulni, ami engem zavart, ezért elindultam a partra.

Amikor már kiértünk, elmondott egy viccet, amin elkezdtem röhögni, és a nevetés közben megpillantottam a törölközőinknél álló bandát, ami Luckyból, Bradből és Marshallból állt. Megállt bennem az ütő, amikor végignéztem Marson. Fehér póló, farmer térdgatya, napszemüveg, kócos, hanyag haj. Ezt utálom benne! Hogy mindig tökéletes. Most pedig még az élettelen, rám meredő pillantása is aranyos volt.

Lucky értetlenül rázta a fejét, és nézte Emmettet, majd odamentem hozzájuk, és üdvözölni kezdtem őket.

Lucky hagyta, hogy megöleljem, de amikor Bradhez értem, ő leszólt.

-         Nem ölelkezünk. Tiszta víz vagy! – Megveregette a vállamat, üdvözlésképp.

-         Végre! Úgyis utállak – meredt rám Mars, majd elröhögte magát.

-         Gyere csak ide! – Tárt karokkal indultam felé, erre pedig megfutamodott. Elkezdett menekülni előlem. Egyenesen a víz irányába.